Hiányzol!
Hiányzik pillantásod,
Meleg, ölelő tapintásod,
Gyengéden átfonó, forró szorításod.
Hiányzik bódító, suttogó beszéded,
Fájdalmasan lassú, puha érintésed,
Hiányzik a lényed melegsége.,
Míg ujjhegyeiddel végig simítasz,
Lassan-lassan tested hevével átitatsz,
S én hogy szomjamat csillapítsam,
Csak arra vágyok,
Hogy veled testem tüzét eloltsam.
Vágyom Rád!
De mennyire?
Nem is éreztem még tán,ily kínzó sóvárgást,
Mit irántad érzek!
Milyen békés és nyugodt vagy.
Oly meghitt és akarattalan,
Hogy percenként, akarok elmerülni benned,
S azt akarom, hogymint a csendesen hömpölygő folyó,
Úgy ölelj meg!
Máskor meg vad, s szikrázó vagy,
Tüzed, mint a fáklya lángja ég
Engem akarsz s Te szomjazol,
S én megadom magam,
Hagyom, hogy testem oltsa e forró szenvedélyt.
Te elmerülsz bennem,
S én benned.
Elnyújtózunk egymásban,
S élvezzük minden percét e kéjnek,
Mely bennünk egymás iránt kölcsönösen ébredt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
