Korai volt még léptem a napfényben,
Hisz lelkemmel még a sötétségben éltem,
Elkápráztatott az a színes világ,
Mely felvillantotta legszebb mosolyát.
Mosolyt kaptam és szárnyam alá szelet,
De ködfátyolfelhő takarja egemet,
Viharos szél lebbenti az emlékezés fátylát,
S kioltja a szerelem pislákoló lángját.
Most újra csend van bennem és sötét,
Nem hallani vidám madarak énekét.
Szürke felhőt kerget a decemberi szél,
Lelkem törékeny hangszerén most senki sem zenél.
Elhalkult bennem a szerelem dallama,
S Feléd szállt lelkem utolsó sóhaja...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
